Seffer & Renner Magánklinika - Plasztikai sebészet

Prof. Dr. Rozsos István

Emeritus egyetemi tanár

Prof. Dr. Rozsos István rövid önéletrajza

Dr. Seffer István Ph.D.

1932. augusztus 28-án született Nagykanizsán. Középiskolai tanulmányait a nagykanizsai Piarista, majd 1946-tól a keszthelyi Premontrei Gimnáziumban végezte, ahol már az államosított Vajda János Gimnáziumban érettségizett.

1951-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetemre nyert felvételt, ahol 1953-tól 1957. márciusáig a Szentágothai professzor által vezetett Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben externista, demonstrátor, majd kinevezett gyakornokként az oktató- és tudományos munkába is bekapcsolódott. Tudományos Diákköri pályázaton kiemelt I. díjat nyert, közleményeiből a The synapses of Burdach's nucleus című dolgozatára a Nobel-díjas Eccles professzor és számos más kutató is hivatkozott.

1956-ban a POTE nemzetőr zászlóalj parancsnokává választották, ezért 1957. márciusában szigorú megrovással az egyetemi gyakornoki állásából elbocsátották és az oktatástól eltiltották. 1957. szeptemberében orvossá avatták, és a Keszthelyi Kórház Sebészeti Osztályára került segédorvosként. 1958-ban házasságot kötött Máté Mária Magdolnával, 1960-ban István, 1962-ben Tamás fia született.

1961-ben Budapesten általános sebészetből szakvizsgát tett, majd a Kaposvári Kórház Sebészeti Osztályára hívták meg, ahol 1965-ben adjunktussá, 1970-ben főorvossá nevezték ki.

1967. szeptemberétől 1970. március 1-ig a Sebészeti Osztályt megbízottként vezette. 1970-71-ben az Utrechti Egyetem Szív- és Érsebészeti Klinikáján dolgozott, 1974-ben az Orvostudományok Kandidátusi fokozatát szerezte meg. 1980-tól a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán (Kaposvári Egyetem), gastroenterológiai állatkísérletes vizsgálatokat végzett. 1981-ben a Kaposvári Kórház, I. sz. Sebészeti Osztály vezető főorvosává és megyei szakfőorvossá nevezték ki, valamint a Magyar Sebész Társaság vezetőségi tagjává választották.

1985-ben Göteborgban és Linköpingben volt tanulmányúton, a POTE-en c. egyetemi docensi kinevezést kapott.

1988-ban Jako professzorral az epehólyag eltávolítás két minimálisan invasiv eljárás módszerét kezdte kidolgozni. 1990-ben Funkcionális anatómiai szempontok alkalmazása a gyomorpótlás sebészetben c. disszertációval az Orvostudományok Doktora fokozatot nyerte el.

1990-ben a Sebész Szakmai Kollégium tagjává választották, a Klinikai gyakorlatban pedig az első mikrolaparotomias cholecystectomiat végezte.

1994-ben a POTE-n habilitált, 1995-ben egyetemi magántanári, főiskolai tanári, 1997-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 2000. február 1-től - a két sebészeti osztály összevonása óta -, az Általános, Ér- és Mellkassebészeti Osztályon főorvosként, 2001. június 1-től a Kórház Igazgatási állományában dolgozik.

Több száz előadást és referátumot tartott hazai és külföldi kongresszusokon, közel 200 dolgozatot írt magyar és idegen nyelvű folyóiratokban, több mint 20 pályamunkáját díjazták. Sebészeti és tudományos munkája mellett különböző jellegű társadalmi tevékenységeket végzett, és különböző tisztségeket töltött be.

Több mint 15 hazai és külföldi kitüntetést kapott, többek között Pro Patria et Libertate (1991), Balassa Emlékérem (1995), Innovációs Különdíj (1995), Magyar Köztársaság Érdemrend Kis Kereszt (1996), PATE Dokt. Honoris Causa (1997), Somogyért (1997), Feltalálók I. Olimpiáján Ezüstérem (1998), Gábor Dénes díj (1999). Több hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja.

Ismerje meg klinikánkat!

A Seffer-Renner Magánklinika 1992-ben kezdte meg működését. Az eltelt idő alatt hazánk egyik legkorszerűbb magánintézményévé vált.
Az intézményben 22 orvos, 14 szakterületen közülük 10-en rendelkeznek tudományos minősítéssel.
A magánklinika eredményei a plasztikai és helyreállító sebészet, a minimális invazív sebészet és a lézersebészet területén kimagaslóak.

Seffer & Renner Magánklinika

Bejelentkezés

Bejelentkezés honlapon keresztül

Tel.: +36-82-414-444, 511-385, 511-386

Mobil: +36-30-331-2959, +36-30-563-1044

Fax: +36-82-419-100

E-mail: seffer@seffer.hu

Általános sebészet

Plasztikai sebészet

Anaesthesiologia

Nőgyógyászat

Bőrgyógyászat

Kardiológia

Érszebésezt

Ultrahang diagnosztika

Allergológia,
Tüdőgyógyászat